Carley Fortune Minden elmúlt nyár című debütáló regénye nemcsak a sikerlistákat, de a BookTokot is meghódította. Nagy örömet váltott ki a magyar olvasókból a kötet hazai megjelenése, és ez a lelkesedés azóta is tart. Nem csoda, hiszen itt a szünidő, ez a történet pedig egy igazi nyári csemege. Üdítő, kikapcsoló, ugyanakkor magával ragadó.
Percy kiskamasz volt csupán, amikor szülei vettek egy bungalót Barry’s Bayben, és onnantól kezdve hat éven át minden nyarát ott töltötte. Hamar összebarátkozott a szomszéd fiúval, Sammel, akivel a kapcsolata kezdettől fogva varázslatosan alakult. Az utolsó nyár azonban drasztikus módon fejeződött be, ezért Percy több mint egy évtizedig nem tért vissza a kisvárosba, és nem beszélt Sammel sem. Csakhogy egy hirtelen jött temetés változtatott a dolgon, és Percy rákényszerült arra, hogy visszatérjen, és ezáltal szembenézzen a múltban hagyott romokkal. A történet két idősíkon játszódik, az egyik a jelent, a másik a múlt történéseit eleveníti meg.
Túlzás nélkül állítom, hogy ez volt az idei évem eddigi legjobb olvasmánya. Olyannyira faltam a lapokat, hogy amikor két órát kellett várnom egy szóbeli vizsgára, elővettem a könyvet, és örültem, hogy van két órám olvasni. Az, hogy ennyire beszippantott a történet, elsősorban az atmoszférájának tudható be. Láttam magam előtt a tavat, és egy szempillantás alatt a tizenkét éves Percy bőrébe bújtam, ahogy életében először megtapasztalja az igaz barátságot, a kötődést, majd a szerelmet. Hiába nem jártam még Barry’s Bayben, és töltöttem az egész nyarat egy tónál, végig nosztalgikus hangulatban olvastam a regényt, mert azt éreztem, ez velem is megtörtént már. A könyv megteremtett egy békés és bájos világot. Öröm volt betérni, és ha tehetném, a valóságban is ellátogatnék oda.
A karakterek egytől egyig élőek voltak. Rendelkeztek saját hanggal, de ami számomra még fontosabb, hibákkal is. Reagáltak dolgokra meggondolatlanul, hagyták, hogy időnként az érzelmeik irányítsák őket, ugyanakkor nem estek át a ló túloldalára, a negatív tulajdonságok csak olyan mértékben voltak jelen, hogy a szereplők valóságossá váljanak. Talán Sue, Sam anyukája volt az egyedüli, aki nem hibázott a történet során, mert egy valóságos Mrs. Weasley-ként vitte a sztorit. Mindenki felé szeretettel fordult, Percyt a lányának tekintette. Mindig mindenről tudott, és ebből kifolyólag mindenki felé volt egy-két anyai tanácsa. Noha ebben a világban nincs jelen a mágia, a viselkedése és a kisugárzása abszolút megegyezett a varázsvilág hőn szeretett anyukájáéval. Nem mehetünk el Sam mellett sem: nem azt a tipikus macsó, rosszfiú karaktert alakította, akiért sokan rajonganak, mégis belopta magát az olvasók szívébe. Figyelmessége, érett világnézete és kifejezésmódja tipikusan az, amiről az ember kislányként álmodik.
A cselekményszálak szépen kiegészítették egymást, a múlt történései fokozatosan megmagyarázták a jelen eseményeit. A történet vége felé egy-egy jelenbeli mondattal előre jelezték a múlt konfliktusait, ám ahelyett, hogy spoilerként éltem volna meg a dolgot, csak izgatottabbá váltam. Egyre inkább tudni akartam, hogy mi történt előző nyáron, mitől szakadt szét Percy és Sam kapcsolata.
A narráció remekül el lett találva, sokat hozzátett a nosztalgikus érzés megteremtéséhez. Percy hangja évről évre változott, komolyodott, bár már a kezdetekkor sem volt gyerekes. Időnként gyors volt a váltás egy-egy esemény között a múltbéli részeknél, hamar teltek el hetek, hónapok, ám ezt pár fejezet után megszoktam. A mesélési mód ugyancsak bájos volt, úgyhogy nem is nagyon koncentráltam az átmenetek hiányára.
Sok romantikus regény a világával próbál meg kitűnni a többi közül, itt azonban a barátság motívuma a kulcs. Nemcsak annak lehettünk szemtanúi, hogy a főszereplők barátsága hogyan forr szerelemmé, de betekintést nyerhettünk a kezdetekbe is, amikor kialakul köztük a kötelék. A kötelék, ami az igaz barátság erejével ér fel.
Sokszor a könyvek vége az, ami nálam az értékelés során az öt csillagot négyre csökkenti. Nem szeretem, ha a mélypont túl hamar jön és oldódik meg, vagy ha a befejezés indokolatlanul mézesmázosra sikerül. Ennél a könyvnél ezek egyike sem fordult elő. A végső konfliktus szép előkészítést, kifejtést és lezárást kapott, a történet vége pedig pont annyira lett rózsaszín, amennyire azt a cselekmény megköveteli.
Jókor talált rám a történet, és varázslatos három napot adott, amíg olvastam. Számomra ez a nagybetűs nyári olvasmány.
Grafika: Gálfalvi Erika
