Miu-mi újság, kedves Macskafogó-rajongók? Tudtátok, hogy a Nemzeti Filmintézet február 4-én (Macskássy Gyula, „a magyar animáció atyja” születésnapján) a 2024-es évet a magyar animáció emlékévének kiáltotta ki? Ez pedig nem mást jelent, mint egy kis nosztalgiát! A HVG-n ennek tiszteletére megjelent egy top 12-es magyar rajzfilm lista, amelyet mely más film is vezetne, mint az örök klasszikus Macskafogó. De mikor is volt, hogy utoljára megnéztük ezt a remek animációs filmet? Talán egészen gyermekkorunkban. Épp ideje hát, hogy újra terítékre kerüljön!
Ternovszky Béla 1986-os alkotása egy örök klasszikus, kultikus film, amely a magyar animáció egyik csúcspontjának tekinthető. Népszerűsége az évek múltán sem csökkent, nem csak magyar, de nemzetközi viszonylatban is ismertté vált (leginkább Észak-Amerikában és az akkori Szovjetunióban). Érdekesség, hogy a „Négy gengszter” című dal eredetileg a The Manhattan Transfer „Four Brother” című slágerének az átirata, amiből maga a történet ötlete is kibontakozott. A Macskafogó egy macska-egér harcon alapuló, a rossz és a jó csatájáról szóló mese. Azonban mindez olyan formát ölt Ternovszky rendező és Nepp József forgatókönyvíró kezei alatt, amelyben humoros akcióvígjátékká vegyül a Star Warsot és a James Bondot ironizáló kém- és sci-fi-film és a klasszikus rajzfilm műfaja. A történet főszereplője, Grabowsky, az InterMouse legendás ügynökegere, akinek utolsó küldetése, hogy megmentse az egércivilizációt a gonosz macskaszindikátus karmai közül. Önmagában a sztori lehet tipikus, akár egy lerágott csont (de nem az, és nem csak azért, mert nem kutyákról szól). Van benne valami, ami sokadik nézés után, immár felnőtt fejjel is megragadja a figyelmünket.
A történet tele van izgalmakkal és különböző interkulturális utalásokkal, így nem csoda, hogy olyan sok különböző műfajt gyúr egybe, igen hatékonyan: burleszk és kalandfilm (Lusta Dick kalandozásaival), vámpírfilm (szintén Lusta Dick és a mexikói denevérek által), gengszterfilm (Giovanni Gatto és a macskák hierarchikus rendje), sci-fi (Grabowsky kütyüi, a macskák kísérletei), és sok helyen eposzi elemeket is tartalmaz (deus ex machinaként érkező Lusta Dick és a denevérek). Akár még egy történelmi vonalat is ráhúzhatunk a sztorira, hiszen jól összecseng az akkori hidegháborús szembenállásokkal, feszültséggel, kétpólusú világgal (kémtechnikák, hírszerzés, fegyverkezési verseny stb.). Mindezt egyedi karakterek színesítik, legyen szó Lusta Dickről, a négy gengszterről vagy akár Mr. Teufelről. A közöttük kirajzolódó viszony pedig igen árnyalt. Sok különböző személyiségvonás és kapcsolati mintázat megjelenik a Macskafogóban, amely egy percre sem hagyja kizökkenni, unatkozni a nézőt. Sőt!
Egy nagyon érdekes társadalomrajzot is ad ez a rajzfilm. Vegyük mondjuk a macskák hierarchikus, vállalati jellegű rendszerét. Valójában ők nemcsak az egerek ellenségei, hanem egymásé is. Mr. Teufel, szegény Safranek főnöke, folyamatos érzelmi és fizikai bántalmazással fordul beosztottja felé, ő magát pedig ugyanilyen módon elnyomja Giovanni Gatto. Mindeközben Mr. Teufeltől sokszor hallhatunk olyan gondolatokat, hogy „a beosztott szeresse a főnökét! Ez cégünk egyik alapelve” vagy, hogy „a főnök és a beosztottak közti harmónia a sikeres együttműködés biztos záloga”. Azonban ezen ideákat a gyakorlatban sokkal inkább az egereknél láthatjuk megvalósulni, ahol szépen kirajzolódnak a demokratikus alapelvek. Aztán ott vannak a patkányok is, mint a társadalom perifériáját képviselő „faj” (nem macskák, viszont egérnek sem mondhatók), a mexikói denevérek, mint a harmadik világ lakói, és a macskalózok, mint bűnszervezet.
A patkányok (a legkomikusabb elemei a történetnek) között ettől egy megint csak eltérő viszonyrendszert láthatunk. Négyük (Buddy, Pissy, Billy, Cookie) közt is megjelenik az alá-fölé rendeltségi viszony, mégsem olyan élesen, mint egy vállalati szinten, hiszen ők nem egy csodacsapat, akik minden akadályt könnyűszerrel elhárítva erednek a főhős nyomába. Épp ellenkezőleg! Esetlenek, de pont ettől lesznek szerethető figurák. Az eredeti felállás szerinti főnök Buddy, forrófejű, és nem szereti, ha megkérdőjelezik, amit csinál, vagy megmondják, mit csináljon. Azonban mielőtt meghozna egy döntést, mindig Pissyhez fordul (amire ő általában egy flegma „tőlem…”-mel válaszol, vállrándítás kíséretében). Pissy nemtörődömsége higgadtsággal keveredik, ő az egyetlen, aki önálló döntéseket hozhat (ezt igen hatékonyan is teszi), Buddy pedig láthatóan megbízik benne. Ami Billyt illeti, próbál olykor ő is az élre törni (kevesebb, mint több sikerrel), még sincs benne semmi rosszindulat, csupán érvényesülési szándék, Cookie pedig mindig kiáll esetlenül mellette. Ő az, aki a leginkább kényelmesen érzi magát a rendszerükben ott, ahol van. Az ő dinamikájukon keresztül egy hétköznapibb, emberibb viszony kacsint ránk a képernyőről, amelyben a hierarchia határai elmosódnak.
Ezenkívül Grabowsky karaktere sem az a klasszikus „mindenkit a kisujjával lenyom” főhős. Bár az akadályokat igen hatékonyan legyőzi, és ellenségei jó okkal tartanak tőle és sápadnak el a neve hallatán. Azonban érezhető a különcsége az egerek szervezetén belül, amely nemcsak szuperképességeinek köszönhető, hanem karakterének úgy általában véve is. Kollégái olyan megállapításokat tesznek, mint hogy „á, Grabowsky kész. Kilépett, meghasonlott. Thoreau-t olvas és nyers koszton él”, vagy „a king-kongi eset után azt hirdette magáról, hogy ő Mickey egér tizenharmadik reinkarnációja”. Előfordul, hogy rajta is nevetnek, nem magasztalják a végletekig. Ugyanakkor tiszteletet tanúsítanak iránta, elismerik képességeit és rátermettségét, hogy ezt a küldetést csak ő tudja végrehajtani.
De találékonyságról nem csupán ő ad tanúbizonyságot. Lusta Dick történetének szála ugyan nem kapcsolódik szervesen a fő akcióhoz (ő csupán egy elterelés, akivel végül aztán kutya sem foglalkozik), mégis egy érdekes karaktert jelenít meg. Esetlen, és nem ügynök, csupán a rendőrzenekar tagja, akinek ideje nagy részét evés és trombitálás tölti ki. Mégis, amikor egyedül reked Mexikóban, sokkal életképesebbnek és találékonyabbnak bizonyul, mint bárki gondolná.
Mindez a pár kiemelt elem töredéke annak, amit felfedezhetünk ebben a rajzfilmben. Ezek az apróbb részletek emelik a Macskafogót az örökzöld alkotások sorába, nem hagyván, hogy sokadik dichotóm jó-rossz történetként ékelődjön be a filmiparba. Egy ilyen klasszikus, sokak által ismert filmről nehéz újat mondani, azonban remélem, hogy meghoztam a kedveteket, hogy újranézzétek (megnézzétek, ha esetleg még nem láttátok). Zárásként pedig mi mást is mondhatnék, minthogy „kérem, töltsék be a Macskafogót, nyomják meg a piros gombot és…!”
