Számos tanulmány, regény, dokumentumfilm, történet és cikk jelent meg már a holokausztról, és annak túlélőiről. Az iskolai történelemórákon is gyakran megemlítik a zsidó népcsoport eme szörnyű, kollektív traumáját – mégis, a mai napig rengeteg kérdést vet fel a holokauszt, a kutatások pedig az emberi pszichológiától egészen a politikáig terjednek. Ebben a cikkben igyekeztem utánajárni az alábbi kérdéseknek: miért pont a zsidók kerültek a gyűlölet középpontjába? Honnan ered a zsidógyűlölet? Miért akarták a nácik kiirtani a zsidókat, miért fektettek a meggyilkolásukba olyan nagy erőket, gyakran a saját háborús erőfeszítéseik rovására? Talán olvasóink még nem gondoltak bele ezekbe a kérdésekbe, de most együtt megvitathatjuk ezeket.
Az első érdekes tanulmány, amelybe belebotlottam kutatásom közben, A. B. Jehosua „Kísérlet az antiszemitizmus alapjainak felismerésére, sőt megértésére” című írása volt. A. B. Jehosua izraeli regényíró, esszéíró és drámaíró volt. Egy nem mindennapi élmény volt olvasni, ahogyan a saját identitását próbálja megérteni. Megkérdőjelezi azt, hogy egyáltalán kik számítanak zsidónak. Más egyéb kérdéseket is megemlít, amelyeket talán ma már fel sem teszünk magunknak. Jehosua sok elméleten keresztül futtattja végig ezeket a kérdéseket, a történelmi tényeken keresztül egészen a filozófiai elméletekig.
Azt biztosra vehetjük, hogy az antiszemitizmus még az ókorban kezdődött. Ennek több oka is lehet: az egyik, amit idesorolnak az az, hogy a zsidók magukat a kiválasztott népnek tartva elkülönültek környezetüktől, másrészt pedig az egyistenhitük volt. A tudósok i.e. IV-V. századra datálják azt a szöveget, amely megfogalmazta a modern antiszemitizmust, és szavakba öntötte a zsidók iránti gyűlölet lényegét. „Van egy nép, amely elszórtan és elválasztottan él a népek között birodalmad minden tartományában. Törvényeik különböznek minden más népétől, és a király törvényeit nem tartják meg. A királynak nincs hasznára, ha meghagyja őket” – így szólt Hámán a Bibliából jól ismert Eszter könyvében.
Ebben a történetben Hámán tökéletes betekintést nyújt a zsidók iránti gyűlölet okára, amelyet Jehosua meg is próbál részletesen értelmezni tanulmányában. Az értelmezése alapján kiderül, hogy Hámán nem csak különálló népről beszél, hanem különálló vallásról is. Egy olyan vallásról, amely nem olvad egybe más vallásokkal. Ezt Freud furcsa, szinte abszurd módon „a zsidók közös lelki alkatának” nevezi, mintha lehetséges lenne, hogy több millió, különböző helyeken élő, különböző nyelveket beszélő, egymást nem ismerő, vallásos és vallástalan, nemzeti érzelmű és asszimilálódott zsidónak közös lelki alkata legyen. Hámán szavaiban már megjelenik az „elveszejteni” szó is, amely egyértelműen a zsidó nép kiirtására utal, akik nem veszik át más, körülöttük élő népek vallását.
A középkorban, bár a kereszténység alapja a zsidó vallás volt, mégis jelentős ellentmondások húzódtak az új és a régi vallás között. Ennek fő oka leginkább az volt, miszerint a zsidók kollektívan bűnösök Jézus Krisztus megfeszítéséért. Emiatt az akkori zsidókat külső városi negyedekbe (gettókba) száműzték. Számos rágalommal illették őket: rituális gyilkossággal, a szentostya meggyalázásával, kutak megmérgezésével, a pestis terjesztésével. A zsidók tömeges gyilkolása az első keresztes háborúkra tehetők. Eredményképp Nyugat-Európa zsidósága Közép- és Kelet-Európába vándorolt. Legfőképpen a megerősödő városi polgárság lépett fel a zsidóság ellen, igyekezve megszabadulni a konkurenciától. Bár a katolikus egyház igyekezett a védelmükre kelni, ezt elsősorban érdekből tették, és nem a toleranciától vezérelve.
A kora újkorban Luther Márton igyekezte áttéríteni a zsidókat a keresztény hitre, ám sikertelenül: ennek eredményeképp követelte a zsidók elűzését, ezzel nyilvánvalóvá téve a képtelen zsidó-keresztény vallás békés együttélését. Ezenkívül két okból merült fel ellenszenv a zsidókkal szemben: az egyik az inkvizícióra vezethető vissza, amikor is az 1526-ban Magyarországra menekült zsidók az Oszmán Birodalom rendszerében az oszmán hatóságok által biztosított vallásszabadság miatt nem egy esetben szembeszállottak a keresztény hadseregekkel. A másik az újkori zsidó pénzemberek megjelenése volt: a XVII-XVIII. században megjelentek ez első európai jelentőségű zsidó bankárok és hadivállalkozók.
Az újkorban az antiszemitizmus kifejezést 1860-ban használta először Moritz Steinschneider zsidó tudós. Magyarországon 1883-ban alakult meg az első antiszemita párt, az Országos Antiszemita Párt. Ugyanekkor került sor a tiszaeszlári vérvádperre, illetve az ezzel kapcsolatos zsidóellenes tüntetésekre, zavargásokra is. A két világháború között az antiszemitizmus főleg a vesztes központi hatalmak területén erősödött fel, amelynek egyik okaként a zsidóság csekélyebb harctéri veszteségét jelölték meg. A zsidóellenesség ekkor már sok mindennel összefüggött, és megannyi politikai párt, vagy esetenként egy egész ország szállt szembe velük. Az első világháborút követően az antiszemiták egyre inkább elvetették a zsidóság asszimilációjának lehetőségét – amelynek lényegét vagy a keresztény hitre térésben, vagy az állam iránti lojalitásban tűzték ki.
„A politikai antiszemitizmus elfogadásának és a tekintélyes hányadában zsidók kezén lévő kapitalizmus támogatásának ez a kettős politikája kezdettől fogva létrehozott egy olyan feszültséget, melyben a »zsidókérdés« és annak »megoldása« a zsidók gazdasági hatalmának a felszámolásával vált azonos kérdéssé, s mint ilyen, úgy jelent meg, mint az ország első számú szociális kérdése.” – Bibó István: Zsidókérdés Magyarországon 1944 után
A második világháború során elterjedt nemzetszocializmus szerint a zsidóság egy alsóbbrendű faj, amely beszennyezi a „tiszta”, „árja” génállományt. Ekkor már jellemző volt, hogy az ember mivoltára vonatkozó értékeket elvetve, leginkább állatokkét tekintettek rájuk, mint velük egyenrangú személyekre. A háború után hatalmas méreteket öltött a zsidóság kivándorlása az akkor még brit fennhatóság alatt lévő Palesztinába. Az ENSZ 1948-as határozata alapján Palesztina területén egy zsidó és egy arab államnak kellett volna létrejönnie, amit a zsidók el is fogadtak, így jött létre Izrael Állam. Az arabok viszont elutasították, és emiatt a mai napig háborúk zajlanak a két nép között. A holokauszt emlékét őrzi az ENSZ által 2005-ben életbe léptetett nemzetközi emléknap, január 27-e – idén 20. alkalommal emlékeztünk meg e tragikus eseményről, amely máig egy sötét folt a zsidóság nagymúltú történelmében.
„Ahogy én látom, a keresztény hit kinyilatkoztatás. De vajon hogy történhetett, hogy tanmesék, történetek, legendák milliói úgy keveredtek össze a keresztény és a zsidó kinyilatkoztatással, hogy az a legvéresebb vallássá tette, amely valaha is létezett?” – John Adams: Levél F. A. Van der Kampnak
