Blog
1367 ITTHON Rendezvények

Szenes, TTKedd, közgázszerda, MK-csütörtök, medikus csütörtök – Újraindul az egyetemi partyélet Pécsett

A vizsgaidőszak elteltével ismét beindul az egyetemi élet Pécsett. Újra megtelnek a kávézók, kocsmák és vendéglátóhelyek, valamint nem utolsósorban a szórakozóhelyek, ahol a legtöbb egyetemi kar megrendezi a saját buliját, amiken tapasztalataim alapján szívesen látják a más karokról érkezőket is. Szerencsére minden napra jut legalább egy bulizási lehetőség, nézzük is időrendi sorrendben, melyek ezek. Szenes

Tovább...
MERÜLJ EL

Titanic: egy varázslatos hajó misztikus története

Ahogy megláttam, hogy február másodikán lesz Millvina Dean, a Titanic legtovább élt túlélőjének születésnapi évfordulója, azonnal megrohantak a gyerekkori emlékek. Emlékszem, amikor tizenhárom éves koromban először láttam a Titanic című filmet, valamiért teljesen magával ragadott a hajó története – mindent tudni akartam róla. Másnap már rohantam is az iskolai könyvtárba, hogy az összes könyvet kikölcsönözzem,

Tovább...
ITTHON

Így űzték el őseink a telet Baranyában

„Gyertek ide, fiaim, azzal a nyárssal! Rátűzöm a szalonnát, hogy szép megölőjeim legyenek!” – szólt a gazda a hosszúhetényi gyűjtés szerint a farsangolóknak a múlt században. De miért kellett nyársra tűzni a szalonnát, mi az a megölő, és miért lesz mindebből bárkinek is haszna? A válaszok a múlt századok hiedelmeiben keresendők. Javában tart a farsangi

Tovább...
1367 Pályázatok

Új tagokat keres videós stábunk!

Te is szeretsz szerepelni? Nem vagy szégyenlős kamera előtt és széles érdeklődési körrel rendelkezel? Szívesen eljuttatnád a nézőpontod több ezer emberhez? Mindezt ráadásul egy új, modern platformon szeretnéd megtenni? Ha a fenti kérdések bármelyikére a válaszod IGEN, akkor jelentkezz csapatunkba! Az 1367 Magazin videós stábja új tagoknak hirdet felvételt. Ha érdekel a videózás világa, és

Tovább...
KIKAPCS

Így teltek a fonyódligeti Erzsébet-tábor turnusai – Interjú Kalocsa Lilla táborvezetővel

Az évről évre megvalósuló nyári Erzsébet-táborok egyre nagyobb sikert aratnak. A visszatérő iskolák, a túljelentkezés és a rengeteg mosolygó arc mind azt támasztja alá, hogy a tábor egy olyan hely, ahol gyermek és felnőtt egyaránt jól érzi magát. Kalocsa Lillával, a fonyódligeti Erzsébet-táborok táborvezetőjével beszélgettem a nyáron lezajlott turnusokról, és a tábor egyik fontos mozgatórugóját

Tovább...
MERÜLJ EL

„Ez az én anyanyelvem” – a magyar holokauszttúlélő TikTok-sztár története

Január 27-én az egész világ egy olyan eseményre emlékezik, amely a mai napig hatással van az emberiségre. Nemcsak azokra, akik át- és túlélték, hanem mindannyiunkra. Január 27-e a holokauszt nemzetközi világnapja. A cél azonban jelen esetben nem a visszaemlékezés, hanem egy olyan hölgy bemutatása, aki a közösségi médián keresztül szól egy olyan réteghez, amely már

Tovább...
KIKAPCS

Milyen filmekre és sorozatokra számíthatunk 2023-ban?

Az új év eljövetelével megkezdődik egy újabb szemeszter az egyetemisták számára, azonban a tanulás mellett a szórakozásra, kikapcsolódásra is muszáj időt szentelni. 2023 rengeteg izgalmas sorozatnak hozza el a folytatását, illetve rengeteg új filmet is tartogat számunkra, így most összegyűjtöttem nektek azokat, amiket semmiképp sem érdemes kihagynotok! A Te egy zseniális, de már-már idegesítő alkotás.

Tovább...
MERÜLJ EL

Legszebb magyar versek a magyar kultúra napjára

A cikkben a magyar kultúra napjának alkalmából egy rövid válogatást olvashattok, amely az általam legszebbnek tartott magyar verseket tartalmazza. A 20. századi nagy költők olvasása mellett fontosnak tartom, hogy ismerkedjünk meg a kortárs magyar irodalom kiemelkedő alkotóival is, hisz ki ismerné és érezné át náluk jobban a 21. század emberének társadalmát, gondjait, hétköznapi problémáit, mint

Tovább...
EGÉSZSÉG

Piercinggel az egészségért

Napjainkban egyre gyakoribbak a testékszerek és a tetoválások. Ez annyira talán nem is meglepő, hiszen az emberek szeretnek egyediek lenni, hogy kitűnjenek a tömegből. A legtöbben azért csináltatnak maguknak piercingeket, mert tetszik nekik, vagy szimplán kíváncsiak rá, hogy hogyan állna nekik. Azonban vannak olyan testékszerek, melyek nemcsak esztétikusak, hanem az egészségünkre is jó hatással vannak. 

Tovább...
KIKAPCS

Hóemberek világnapja

Hahó! Tudtátok, hogy január havának 18. napján ünnepeljük a hóemberek világnapját? Ezek a lábaskalapos, szénszemű, fehér, pocakos, mindig mosolygó teremtmények gondosokodnak arról, hogy kicsik és nagyok egyaránt boldogan várják a telet. Hogy erről az évszakról ne egy zord, hideg, jeges időszak jusson eszünkbe, ami beékelődik a színes ősz és a virágbontó tavasz közé. Megérdemlik, hogy

Tovább...
1367
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.