Az óvodából vagy az általános iskolából a legtöbben valószínűleg halványan emlékszünk még a Luca-naphoz kötődő hagyományokra. A vizes vattába ültetett búzamagokra, a furcsa kotyolós versikékre és arra, hogy valamiért érdemes volt mákot tartani a közelben a boszorkányok ellen. De pontosan mire emlékezünk ezen a decemberi napon, hogyan alakultak ki a hozzá tartozó különleges, titokzatos hiedelmek, és milyen Luca- napi népszokásokat őriz még a mai napig is a magyar néphagyomány?
A december 13-án tartott Luca-nap Szent Lúciáról kapta a nevét, akinek legendája sok művészt is megihletett. A Kr. u. 304 körül Siracusa városában nevelkedett fiatal lány ahelyett, hogy férjhez ment volna, hozományát szétosztotta a szegények között. Amikor a vőlegénye rájött az őt ért veszteségre, bosszúból bíróság elé hurcolta a lányt, ám a kínzások nem fogtak rajta. Végül Lúcia mártírhalált halt hitéért. Az ő közbenjárását kérhetik imáikban a menyasszonyok, a vakok és a látássérültek, tisztasága és alázatossága miatt nevét a lux, vagyis a fény szóval is összefüggésbe hozzák.
A Gergely-naptár 1582-es bevezetése előtt valószínűleg december 13-a volt az év legrövidebb napja, így nem csoda, hogy a babonás emberek baljóslatúnak gondolták a hosszú sötétséget, és különféle szokásokat találtak ki az ártó szellemek ellen. A magyar néphagyomány kétféle Lucát különböztetett meg. Egy nagylelkű, jóságos Luca asszonyt és egy boszorkányos Lucát, aki megbüntette azokat a lányokat és nőket, akik ezen a dologtiltó napon munkához nyúltak, és akinek rontásai ellen keresztet vetettek az ólakra, fokhagymát dugtak a kulcslyukba és keresztbe állították a seprűket. Ezen a napon nem lehetett sem sütni, sem varrni, fonni, szőni, de még csak tüzet gyújtani sem. A hiedelem szerint, akit mégis munkán kaptak, annak ész helyett Luca fonalat és kócot tett a fejébe.
Luca napján senkitől sem szabadott kölcsönt kérni, és kölcsönt adni sem volt ajánlott, nehogy az a kölcsön a boszorkányok kezére kerüljön.
Az egyik leghíresebb Luca-napi hagyomány a lucázás vagy kotyolás. A kotyolók házról házra járva szavalták el terményvarázsló mondókáikat, amikben bő termést és jól tojó tyúkokat kívántak a ház lakóinak. A Luca-nap hajnalán útra kelt fiúk lopott szénát vagy fadarabot is vittek magukkal, erre térdelve szavalták el a „Luca, Luca, kitty, kotty!” kezdetű híres köszöntőt is. A kotyolók minden szomszéd és ismerős háza előtt megálltak, jókívánságaik után pedig édességet vagy gyümölcsöt kaptak a háziasszonytól. Egy másik népszerű, mai napig élő népszokás a lucabúza-ültetés. A néphit szerint, ha a december 13-án elvetett magok karácsonyig kihajtanak, akkor a következő évben jó termés lesz a földeken. A lucabúzamagokat egy kisebb agyagcserépbe vagy egy tálkába szokták elültetni, a kihajtott búza közepébe pedig gyakran gyertyát helyeznek. Karácsonykor a katolikus templomok oltárait is szokás díszíteni a zöldellő búzacsokrokkal.
Szintén ezen a napon kezdték el faragni Luca legendás háromlábú székét is, amelynek pontosan kilenc különböző fából és összesen hét darabból kellett állnia.
A hagyomány szerint szög helyett csak fából készült éket szabadott használni a székhez, és mindennap csupán egy kicsit lehetett igazítani rajta, hogy éppen karácsony napjára készüljön el. Innen ered a közmondás is, miszerint „Lassan készül, mint Luca széke”. A hiedelem szerint aki az éjféli mise után felállt a székre, az megláthatta, hogy a templomban ülő hívek közül ki a boszorkány. Azonban a leskelődnek ezután minél gyorsabban haza kellett menekülni, hiszen a leleplezettek rögtön üldözőbe vették őket. Kivéve persze, ha az illető tartott magánál egy marék mákot, ugyanis ha azt a boszorkányok elé szórta, ők egy tapodtat sem mehettek tovább addig, amíg egyesével össze nem szedegették a földről. A széket ezután elégették, amivel együtt a rossz szellemek is eltűntek.
A Luca-napi népszokásokhoz a jövendőmondás is hozzátartozott. A következő évi időjárást sok helyen még ma is hagyma segítségével próbálják megjósolni Luca-napon. A hagyma tizenkét egyesével leszedett rétege jelképezi az év tizenkét hónapját. A szokás szerint a rétegekre sót szórnak, és amelyiken kis idő elteltével megolvad, az a hónap esős, a többi viszont száraz lesz. Egy másik időjósló népszokás a Luca-naptár, amely szerint éppen olyan időjárás lesz az elkövetkező hónapokban, mint amilyen a Luca-nap és karácsony között eltelt tizenkét napban.
A jövendölések azonban nem csupán a természetre vonatkoztak.
Ezen a napon a lányok is megleshették a jövőjüket, és különféle módszerekkel megtudhatták, hogy kit is szánt nekik a sors. A jövendőbeli férjük nevének megismeréséért a lányok egyszerre tizenkét gombócot főztek, mindegyikbe egy-egy férfi keresztnevét rejtve. A hiedelem szerint amelyik gombóc először jön fel a víz tetejére, az abban található név tulajdonosa lesz a férj. A Luca-pogácsák is hasonlóképpen működtek. A lányok mindegyik pogácsába belesütöttek egy nevet, így evés közben mindenki megtudhatta, hogy hogyan fogják hívni élete párját. A fiatalok az álmokban is bíztak. Bal kézzel font kötelet kötöttek a derekukra, azt remélve, hogy így majd álmukban meglátják jövendőbelijüket. Egy másik szokás szerint az eladósorban lévő lányok Luca napján mézeskalácsot sütöttek, és közben végig szívük választottjára gondoltak, az elkészült süteményt pedig három napon belül megetették a kiválasztott férfival, amely így jó szerencsét hozott nekik a szerelemben. Egy másik, az ország egyes helyein a mai napig őrzött házasságjósló néphagyomány szerint a lányok egy levágott meggyfaágat tesznek a vízzel teletöltött vázába. Amelyik házban az ág karácsonyig kihajt, ott a következő évben házasságra számíthatnak.
Grafika: Zalai Dalma
