„1956. október 23-a örökké élni fog a szabad emberek és nemzetek emlékezetében. E nap a bátorság, az öntudat és a győzelem napja volt. A történelem kezdete óta nincs még egy nap, mely világosabban mutatja az ember csillapíthatatlan vágyát a szabadság iránt – bármily kicsi is a siker esélye, s bármily nagy is az áldozat, amit követel.”
John F. Kennedy (1960)
Az 1956. október 23-án kezdődő forradalom előzményei egészen a kommunista hatalomátvételig nyúlnak vissza. Többek között a Rákosi Mátyás által vezetett diktatúra gazdaságpolitikájából eredő szegénység és az MDP által fenntartott terror már az 1950-es évek elejére komoly feszültségeket szított. Emellett megtörtént Rajk László újratemetése, valamint a poznańi munkásfelkelés is, ami példaként szolgált a lengyelekkel szimpatizáló magyarok számára. Az elégedetlenséget ezenfelül az is fokozta, hogy a szovjet csapatok a semleges osztrák állam 1955-ös kikiáltása után továbbra is hazánkban maradtak, pedig szerződés szerint csak az addig megszállt Ausztria ellenőrzése végett tartózkodtak Magyarországon.
1956. október 23-án a budapesti és az ország különböző pontjairól érkezett diákság felvonulást kezdeményezett a kommunista elnyomás ellen. A diákfelvonuláshoz egyre többen csatlakoztak, a tömeget alkotó emberek száma végül elérte a százezret. A Parlament előtt közösen hallgatták meg Nagy Imre rádiós beszédét, melyben változást és demokratikus reformokat ígért. A Magyar Rádió épülete előtt sortüzet nyitottak a tömegre, és véres öldöklésbe fulladt a felvonulás. Estére fegyveres felkelés bontakozott ki, mely alatt a Dózsa György úti Sztálin-szobor, a kommunizmus jelképe is ledöntésre került, hajnalra pedig elfoglalták a Magyar Rádió intézményét. Bár a következő napok némi fényt hoztak a sötétségbe – Nagy Imre törvényesen alakult kormánya megkezdte a demokráciához vezető út kiépítését, valamint tárgyalásokba kezdett a szovjet csapatok kivonása érdekében – az elképzeléseket nem lehetett megvalósítani.
November 4-én orosz tankok érkeztek a magyar fővárosba, és hadüzenet nélkül támadtak a forradalmárokra. A felfegyverzett civilek legyőzéséhez nagyjából egy hét kellett. A túlélők egy része elmenekült az országból, az itthon maradókból több ezren kerültek börtönbe és estek a Kádár-rezsim áldozatául. Közülük több száz forradalmárt ki is végeztek.
A leverést és megtorlást követően betiltották október 23. napjának említését. A kommunisták hivatalos álláspontja szerint ellenforradalom zajlott. Nyíltan csakis a külföldre emigráltak emlékezhettek a bátorság napjáról. A rendszerváltáshoz közeledve, a 80’-as évektől kezdett gyengülni a szovjet befolyás Magyarországon, mellyel párhuzamosan egyre nőtt az 56’-os emlékek feltárása. A valódi történtek napvilágot láttak, mindenki nyíltan beszélhetett érzelmeiről, emlékeiről. Szűrös Mátyás 1989. október 23-án, a szabadságharc kirobbanásának 33. évfordulóján kikiáltotta a harmadik Magyar Köztársaságot, melyet a Parlament előtt megemlékező százezres tömeg ujjongva fogadott. Az 1991. évi VIII. törvénnyel demokratikusan megválasztott Országgyűlés hivatalos nemzeti ünneppé nyilvánította október 23. napját. Ezt erősítette meg a 2012-ben kiadott Alaptörvény.
Az emléknapon hagyományosan a nemzeti lobogó felvonása után a forradalom kiemelt helyszínein (a Műegyetemnél, a Bem-szobornál, a Magyar Rádió épületénél, valamint a budapesti összecsapások színterein) emlékeznek meg az ’56-os hősökről és áldozatokról.
Fotó: Székely Eszter
