KIKAPCS

Elfeledett űrrepülőgép: Burán

Hidegháború sok egyéb mellett az űrversenyt is elhozta számunkra, amely során a szovjet és amerikai űrkutatás világraszóló tettekket, kiemelkedő technikai vivmányokat, az egész emberiség fejlődését szolgáló eredményeket produkált.

Kezdetekben a szovjetek álltak nyerésre. 1957-ben az első szputnyikot (műholdat), 1961-ben Jurij Gagarin személyében az első embert küldték az űrbe. Később azonban hiába jeleskedtek Földünk égi útitársának a felfedezésében, a Luna program az automata felderítési missziókon sose futott be olyan karriert a hibásnak bizonyult N1 óriásrakétának köszönhetően, mint amerikai társa az Apollo-Saturn program.

Ezt követően mind amerika mind a szovjetek az állandó űrbéli jelenlétre koncentrált. Az oroszok a Szaljut később MIR programon keresztül az űrállomások, majd moduláris űrállomások alapjait fektettétek le (pl.: a Nemzetközi Űrállomás bázismodulja is orosz), míg az amerikaiak egy univerzális célú, többszörfelhasználható űrjármű tervezésébe kezdtek: ez volt az amerikai űrsikló program.

Az oroszok sem maradhattak le: ha az Amerikaiknak van, akár katonai célra is felhasználható űrsiklójuk, akkor bizony nekik is kell. Ezzel az egyszerű elhatározással indult meg Buran-Enyergija program. Amelynek eredményeként egy sok szempontból jobb konstrukciót sikerült létrehozni.

Felső kép: amerikai SLS rendszer; Alul: szovjet Burán-Enyergija rendszer

Ha a fenti képet megnézzük, szinte azonosnak hat a konstrukció, ami persze nem véletlen. A program jelentős lemaradással indult amerikai társával szemben, így bizony az ott szerzett tapasztalatokat „kreatív úton” az oroszok is felhasználták. Azonban több fontos különbség kiemelendő a két gépmadár közül:

  •  míg az amerikai STS űrsikló rendszerben az űrsikló és a kapcsolódó rakétatest együtt alkot egy kész rendszert, és az újra felhasználható űrsiklón találhatóak a főrakétahajtőművek, addig az orosz rendszerben az Enyergija óriásrakéta önállóan is repülhetett, a Burán pusztán a hasznos terhet képviselte.
  • az amerikai űrsikló légköri hajtóművekkel nem rendelkezett, leszállását béna kacsaként sikló repülve végezte, addig a Burán két repülőgép hajtóművet építettek, amivel önállóan is képes volt légköri repüléseket végrehajtani.
  • Burán esetén a tervezés kezdete óta alkalmas volt automata repülésre, és az emberi irányítás volt a tartalék. Az amerikai űrsikló esetén ez a funkció később került lefejlesztésre, és akkor is csak tartalékként.
  • Sokkal nagyobb tömeget volt képes pályára állítani: Űrsikló 25 tonnájához képest 30 tonnát, és visszatérés esetén is 15 tonna helyett 20 tonnával rendelkezett.
  • Jobb aerodinamikával rendelkezett, siklószáma 6,5 volt szemben az amerikai 5,5-es értékkel.
  • A hővédelem legkritikusabb részei biztonságosabban lettek kialakítva a Buránban.

A program végül 1988-ban jutott el abba az állapotba, hogy első éles kilővés megtörténhetett. Ekkor már közel teljes kiépítésben két űrrepülőgép állt készenlétben: Burán (Hóvihar) valamint Ptyicska (Madárka). További hármat terveztek a szovjetek megépíteni az űrbéli tesztrepülések tapasztalatit felhasználva.

Az első Burán repülés teljes siker volt: 1988 november 15-én kilőtt űrrepülőgép teljesen automata üzemmódban, személyzet nélkül (létfenntartó rendszerek még nem kerültek beüzemelésre) két keringést végzett a Föld körül egy 206 perces repülés keretén belül, majd pedig automatikusan leszállt a bajkonuri kifutópályán.

Leszállás pillanatai. Felszállásról kizárólag egy rossz minőségű kézikamerás felvétel érhető el.

Ezt követően a program további története tipikus szovjet történet: pénzügyi okokból felfüggesztésre került a program, végül a Szovjetunió felbomlását követően 1993. június 30-án hivatalosan is törölték a programot. Ezt követően az űrrepülőgép flottát szanaszét hordták, kiállítások darabjaivá váltak a különböző makettek, félig kész űrrepülők.

Az első, és egyetlen űrben járt gép sem létezik már: a bajkonuri hangár, amelyben Hóvihart tárolták, összeomlott és maga alá temette az egykori szovjet legendát.

Kiemelt vezető grafika: Hajós-Szabó Dóra