A Pécsi Sörgyár és a Pécsi Sör története

„A perzselő nyár hevében
Pécsi sörrel élünk,
Azért is van olyan nyájas,
Barátságos képünk” 

Dömötör Béla, profi sörivó versének részlete a 19.századból

Van valami, ami minket, pécsi egyetemistákat nemzedékek óta összeköt. Legalábbis, ha a számtalan közös szabadidős program egyikére gondolunk. Ez nem más, mint a közös sörözések adta alkalom felszabadító érzése. Ez az a program, amelyhez mindenkinek fűződik egy-egy jó, s titkon talán néhány kellemetlen, de utólag visszagondolva már viccesnek számító története, emléke. A sörözés rítusa, legyen az a Csiniben, a Sörházban, a Szabadkikötőben, a Vödörben, a Vasutasban vagy bármely más hangulatos, egyetemisták által közkedvelt helyen, évtizedek óta világmegváltó beszélgetések, meccs közvetítések vagy egyéb sorsdöntő események kísérő “szemináriumaként” bukkan fel a hallgatók életében. A személyes történeteink mellett azonban érdemes megismerkedni a pécsi sörfőzés történetével is, hiszen elődeink szorgalma és kitartó munkája nélkül egy-egy hosszabb nap méltó lezárásaként nem merülhetnénk el a kedvenc helyi söreink nyújtotta élvezetekben. A következő cikkben a pécsi sörfőzés és a Pécsi Sörgyár történetével ismerkedhettek meg.

A Rókus-dombi sörfőzde története

A kezdetek

A pécsi sörfőzés története több évszázados hagyományokra nyúlik vissza, hiszen ahogy arra Márfi Attila történész, és Dr. Kaposi Zoltán gazdaságtörténész professzorok is rávilágítanak, már a 14. század elejétől fogva működött; és a sörkészítés fő alapanyaga a pécsi karsztvíz volt. Az első pécsi sörfőzde létrejötte a pécsi ferencesek nevéhez fűződik. Érdekes lehet, hogy a kolostorokban a sörkészítés és az ital fogyasztása elsősorban a gyógyítás, valamint a túlélés célját szolgálta, hiszen a pestisjárvány idején a fertőzések rohamos növekedése miatt a vízfogyasztás egyre inkább kezdett ellehetetlenülni.  Éppen emiatt nevezték el az akkori sörfőzdét Szent Rókusról, aki a pestisből kigyógyulók védőszentjeként is ismert, csodatévő ferences rendi szerzetes volt. További érdekesség, hogy elsődleges használata mellett a sör alapanyagául szolgáló komlót nemcsak a sörkészítés, hanem különféle kenyerek fűszerezésére is alkalmazták. 

A 15. századtól kezdve a sörgyártás már a pécsi káptalan munkáját dicsérte. A Rókus-dombi sörfőzde – amely szintén a már említett Szent Rókusról kapta a nevét -, és a vele együtt kéz a kézben járó sörkultusz már a török hódoltság korában is nagy népszerűségnek örvendett, hiszen ahogy Márfi Attila is megerősíti, a mohamedán vallás akkoriban sem tiltotta a sörfogyasztást. Mindez pedig nagyban hozzájárult az ottani sörfőzési eljárás receptúrájának és minőségének fejlesztéséhez, hiszen a dolgozók lélekszámát olyan serfőző kiválóságok is növelték, mint a híres török gyógyító mester és bölcs Idrisz Baba. Ez a multikulturális értelemben vett kulináris keveredés nem meglepő módon új és kifinomultabb ízvilágok felfedézését is jelentette az ínyencek számára.

A 18. századra már két sörfőzde működött Pécsett, ami komoly jövedelemforrást jelentett a városnak, majd a század vége felé a pécsi sörgyárak száma háromra duzzadt, és ekkortájt a házi készítésű sörök gyártása is divatossá vált. Ez utóbbi tevékenységre azonban egy úgynevezett sörgaras nevű adót számoltak fel, amelyet a városháza pénztárába kellett törlesztenie a polgároknak, elkerülve ezzel a két sörház piacból való kiesését. A sörgaras értéke akónként, tehát nagyjából kicsivel több, mint 50 literenként egy garast jelentett.

Dualizmus, avagy a sörfőzés fellendülésének időszaka

A 19. század második felére már a söripar a magyar élelmiszeripar legfontosabb ágazatává nőtte ki magát Pécsett. Az 1850-es évektől lavinaszerűen terjedtek el a sörgyártásba való befektetések. Ennek köszönhetően számos sörgyár felépítését szorgalmazták az ország más területein is. Egyes adatok szerint 1851-ben összesen 773 sörfőzde versengett a fogyasztók növeléséért, és persze a piacon maradásáért. A századelőn azonban már csak 89 sörgyárat tudhatott magáénak az ország. A kisebb sörfőző műhelyek időszaka valamelyest leáldozni látszott, ez azonban a sörgyárak építésének és működésének fellendülését eredményezte Magyarországon. (Nem kevés példát hozhatnánk fel ebből a korszakból, mint például a pécsi, 1910-ben Sholtz Gyula által felszámolt Sörház utcai sörgyárat, viszont cikkünkben csak a legismertebb és ma is működő pécsi sörmanufaktúra történetére koncentrálunk.) Így alapították meg Pécsett az első és legnagyobb sikernek örvendő Rókus-dombi sörfőzdét, melynek csapata volt az első, aki – 1848-tól –  ipari mennyiségben készítette ezt a sokszor aranyló színben pompázó frissítő italt. Alapítója egy izraelita vállalkozó, Hirschfeld Leopold volt, aki elsődleges céljául a sörfőzde gyárrá fejlesztését tűzte ki. A Rókus-dombi sörparadicsom csillaga felfelé ívelt, s minden tekintetben régióelsővé vált. Leopold sikerességét azonban nemcsak saját munkájának, hanem a leendő gyár fiatal és nagy tehetséggel megáldott vegyészének, Emmanuel Kristian Scharbachnak is köszönhette, ugyanis olyan innovatív, korszakalkotó fejlesztéseket (mesterséges hűtés, műjég használata stb.) alkalmazott német mintára a minőségibb sörgyártás érdekében, amivel az itt készített termékek ízvilága nemcsak egyedülállóvá vált, hanem a városi forgalmazásuk kisszerűségéből kitörve a délkelet-dunántúli régió területeit és Boszniát is meghódította. A kitartó munka meghozta gyümölcsét, ugyanis az 1848-as forradalom 40. évfordulójának alkalmából rendezett Pécsi Általános Kiállításon aranyéremmel jutalmazták a Hirschfeldék alkotta sört. Az ital népszerűsítését afféle korabeli promóterként a Zsolnay gyár segítette elő egyedi készítésű söröskancsókkal. Később, Leopold halála után fia, Hirschfeld Sámuel apjához hasonló sikereket produkálva vette át a gyár fejlesztését és irányítását. Olyannyira, hogy az első világháború évei, valamint az azt követő 20-30 éves időszak pusztán Hirschfeldék sörgyárát kímélte meg a teljes felszámolás alól. Ennek köszönhetően az 1910-es évektől kezdve a gyár Hirschfeld S. Sörgyár Részvénytársaság néven futott, élén pedig Füchst Arnold folytatta vezetői tevékenységét. Később az üzem már Pannónia Sörgyárként működött. 

A 20. század és a jelenkor

A második világháborút követően még az úgynevezett egységsörök gyártása volt a Pannónia Sörgyár kuriózuma, amely – frappánsan igazodva a beszállított alapanyag származási helyéhez – a Komlólelke fantázianévvel vált ismertté. A gyár működését tekintve a továbbiakban töretlen sikernek örvendett. 1993-tól újabb fordulat következett be, ugyanis a bécsi székhelyű Ottakringer sörkonszern felvásárlása során a Pannónia Sörgyár osztrák kézre került. Mindez a sörmárkák minden eddiginél színesebb palettáját (pl. Gold Fassl Márka megjelenése), a sörkészítéssel kapcsolatos technológiai fejlesztések számának növekedését, a Szalon márka fejlesztését (ami a világos és barna sör egyidejű készítését jelentette), valamint a licenc sörgyártás meghonosítását is eredményezte. Az új arculat immár új cégnevet is követelt, így azóta Pécsi Sörfőzde Zrt.-ként ismerhetjük a Rókus-dombon elterülő sörgyárat. A 2000-es évek óta szintén számos fejlesztésre került sor a gyárban, ami leginkább a fokozatos termékbővülésben, minőségfejlesztésben, valamint egy 2017-es tulajdonosváltásban nyilvánult meg. Azóta pedig a Pécsi Sörfőzde Zrt. magánkézben lévő kisüzemi sörfőzdeként működik.

Ajánló

Ha megtetszett a téma és szívesebben elmélyülnél a sörfőzés történetének rejtelmeiben, a lenti forrásokat megtekintve további izgalmas részletekről olvashatsz. Ha ennél is többre vágysz, akkor ajánljuk figyelmedbe a PTE Sörfőző mester szakmérnök/szaktanácsadó négy féléves posztgraduális képzését, amely 2023 februárja óta várja az érdeklődőket. További információkért látogass el a Pécsi Sör honlapjára! 

Fotó: Székely Eszter