Nem, hogy egyetlen nap, az egész év sem lenne elég ahhoz, hogy kifejezzük, amit az édesanyánk jelent számukra, vagy, hogy megköszönjük mindazt amit tett és tesz értünk nap mint nap. Ahány család annyi anya-gyerek kapcsolat, de legyen bármilyen is, az édesanyánk mindig az a személy marad, akihez létezésünk legelső pillanatától kezdve elválaszthatatlan kötelék fűz egy egész életen át. Lássunk, hogyan is alakult ez a fontos kapcsolat néhány költőnk és írónk életében, akiknek ugyan az anyai szeretet fogalma mást és mást jelentett, de szándékuk ugyanaz volt; mégpedig, hogy papírra vessék ezt az egyik legmélyebb, és legtisztább emberi érzelmet.
„Nem tud úgy szeretni a világon senki
József Attila
Mint az édesanyám tud engem szeretni.
Akármit kívántam megtette egy szóra,
Még a csillagot is reám rakta volna.”
József Attila egyszerre gyűlölt és csodálattal imádott Mamáját mindenki jól ismeri. A költő egész életét meghatározta édesanyja jelenlétének hiánya, és későbbi párkapcsolataira is nagy hatással volt; az életében szereplő nőkben is gyakran az anyát kereste. A költészetében is vissza-visszatér az a kettős érzelem, amivel a költő Pőcze Borbála felé fordult. Bár József Attila felnőtt fejjel már megértette, hogy az édesanyja az egészsége mellett az összes idejét a gyerekei eltartására áldozta, a Mama hiányát egész életében hiába próbálta betölteni. Egyik kevésbé ismert, Nem tud úgy szeretni című versében viszont az egymással vetekedő érzések közül az édesanyja iránti hála és tisztelet győz.
„A lelke lelkem! Ő mind nékem adta
Juhász Gyula
Mi benne szín, fény. Én áldom miatta
És el nem sírt könnyűit dalba sírom
És el nem mondott bánatát megírom!”
Juhász Gyula édesanyjával való kapcsolata mondhatni éppen az ellenkezője volt József Attiláénak. A költőt olyan szoros kapcsolat fűzte édesanyjához, hogy anyakomplexusról is beszélhetünk esetében. Az örök múzsája, Anna mellett édesanyjával alakult ki a legszorosabb női kapcsolata. Mindig is anyja maradt számára a legbiztosabb pont az életében, felnőttkorában sem tudott igazán elszakadni tőle. Juhász Illésné túlzottan féltette és túlszerette a költőt. Később a már felnőtt fiában sem tudta meglátni a férfit, és egész életében ápolta, gondozta a gyerek kora óta beteges természetű Juhász Gyulát. A férfi holttestére is Ő talált rá, miután több öngyilkossági kísérlete után a költő végül nem ébredt fel.
„Huszonnyolc év Anyácska, véres áldozat,
Radnóti Miklós
a férfikorba nőttem én,
erősen tűz a nap, vakít,
lepke kezeddel ints felém,
hogy jól van így, hogy te tudod,
s hogy nem hiába élek én.”
Radnóti Miklós viszontagságokkal teli életének egyik legnagyobb tragédiáján már születésekor át kellett esnie, ugyanis az ikertestvére mellett az édesanyját, Grosz Ilonát is elvesztette ezen a napon.
A költő előtt azonban egészen tizenkét éves koráig rejtve maradt a szörnyű tragédia. Édesapja halálakor értesült csak arról, hogy a Molnár Ilona, aki saját gyermekeként szerette Radnótit, valójában nem a vér szerinti anyja. Vajon mennyi áldozatot ér meg egyetlen gyerek élete? Élhet-e bűntudat nélkül valaki, akiért az édesanyja az életét adta? A trauma végigkísérte a költő életét, számos versében, valamint az Ikrek hava című prózájában is vissza- vissza térnek ezek a kemény kérdések, amire talán csak egy édesanya adhat magától értetődő választ.
„ Ha nagy baj volt velem, nemcsak éltében, holtában is mindig anyámra gondoltam, ezt tettem akkor is: sosem ismertem hozzá foghatóan erős és bátor embert. Éreztem ha itt volna , rögtön el tudnék aludni, nem fújna a szél, megállna a hó, nem volna ez az abszurd, süket és vad éjszaka itt (…). „
Szabó Magda
„Anyámnak nem gyújtottam gyertyát. A fényt nem lehet megvilágítani.”
Szabó Magda
Szabó Magda egy egész regényt szentelt édesanyja emlékének, akiről mindig hatalmas tisztelettel és szeretettel ír. A könyv Jablonczay Lenke életéről szól, aki Szabó Magda szerint valódi halála előtt már negyvenkilenc évvel korábban megszűnt létezni, amikor is kislányának életet adott. Szabó Magda azt írja, hogy születésétől kezdve ő vált az egyik legfontosabb tényezővé édesanyja életében, aki feladta még megvalósulatlan álmait, és onnantól kezdve a lányáért élt. A Régimódi történetben az írónő felkutatja és egymáshoz illeszti Lenke életének apró, korábban számára láthatatlan részleteit, hogy megtudja milyen is volt igazából annak a nőnek az élete, akit később az édesanyjának nevezhetett.
„Ez én vagyok, az én sorsom,
Márai Sándor
e mély sor a homlokodon:
bocsáss meg,
nem így akartam, ennyi lett,
ki sorsa ez, enyém, tied?
nem tudom.”
A polgári családban nevelkedett Mária szerint a szülői házban megélt tapasztalatok, és a gyermekkor légköre minden emberi élet alapköve. Ratkovszky Margit, Márai édesanyja a feljegyzések szerint zord természetű, kemény asszony volt, aki felé a költő mindig is kettős érzelmekkel fordult. Ugyanakkor Márai csodálta anyja kitartását és akaraterejét, amiről több verse is tanúskodik. Az Anya című művében Márai arról ír, hogy a gyerek és az anya élete elválaszthatatlanul össze van kötve, mind a ketten hatással vannak a másik sorsára, és formálják egymás személyét. Müller Péter is nagyon hasonlóan ír az anya és a gyerek kapcsolatáról: „Az anya része a gyermeke sorsának. S fordítva: az anya sorsába már bele van írva eljövendő fiával vagy lányával való találkozása. Születés előtti találkozások ezek, melyek a földi élet során, mint sejtelmek jönnek elő.”
Grafika: Zalai Dalma
